2016. máj. 12.

Miben mások a németek...

Ági cikkét tegnapelött olvasva felötlött bennem is, hogy én is csinálhatnék egy összehasonlítást. Az ö listájának pontjait sorba véve itt vannak az én tapasztalataim:

Segítségnyújtás:
Nem mondom, hogy ezt a fogalmat nem ismerik, de nem az erösségük. A németekhez képest szinte mindenki Teréz anyának tünik otthon.
Kezdjük az önkénteskedéssel: nem tudom, hogy még kötelezö-e, de a katonai szolgálatot ki lehetett váltani ezzel. Vagyis muszáj, ami már nem önkéntes dolog. Az idösebbek csinálnak inkább ezt-azt, de ök azért mert unatkoznak és emberek közé akarnak menni, szóval ez se igazán nevezhetö szívböl jövö önkéntességnek.
A bolt: illik köszönni az eladónak és ha csak 1-2 dolgot veszek, akkor ált. elöre enged az elöttem lévö, ha tele a kosara. De ez se segítökészség, hanem udvariasság és megszokás. Ezen okokból például jól müködik autóvezetéskor egy sávba való besorolásnál a "cipzár" módszer, ill. a németek képesek kúltúrált módon tolakodás nélkül sorban állni. Mint írtam, a többség udvarias. De ez kimért, hideg udvariasság, ami addig tart, míg minden szépen pont úgy megy, ahogy nekik jó. Amúgy sokkal inkább jellemzö rájuk az egoizmus és egy felsöbbrendüségi érzés. Pontosan addig udvariasak és segítökészek, amíg ez nekik fekszik, amíg ez semmibe nem kerül, legyen ez idö, pénz, stb.
Hogy Ági elesös példájára rákontrázzak: az elsö nyaramon itt Giessenben taknyoltam egy óriásit a bicajjal. Gyorsan akartam felugratni a járdára, de a kerék kicsúszott oldalra, bicaj megállt, én viszont  egy szép ovális ívben továbbrepültem a kormány felett és kinyúltam a betonon, mint egy gyalogbéka. Aztán néhány pillanatig csak ültem ott és emésztettem, mi is történt. Úgy meglepödtem az eséstöl, hogy még szitkozódni is elfelejtettem. Mint említettem, nyáron történt, az idö is szép volt, és az egész mutatványt egy bevásárló központ elött vittem véghez. Vagyis volt közönségem jócskán. A rengeteg emberböl egy jött oda megkérdezni, jól vagyok-e. Az is egy arab volt. Egy évvel késöbb rákontráztam és még nagyobbat estem. Ott is egy ember állt meg rákérdezni, jól vagyok-e. Pedig nyilvánvalán nem, tekintve, hogy szipogva törölgettem a vért a térdemröl. Vagyis ne szenvedj itt balesetet és ne terülj ki az úton, mert nagyobb az esély rá, hogy leszidnak amiatt, hogy akadályozod a forgalmat, mint hogy segítsenek.
Mellesleg, anyagi gondjaid se legyenek, mert a barátság csak addig tart, amíg nincs szó pénzröl. Ha mégis, oldd meg egyedül. Ezt még Wiesbadenben hallottam a kávézóban. A mesélö még büszke is volt a hozzáállására. Ami amúgy normális. Mindenki hüledezett még egy éve, miért lakik Kati nálam úgy, hogy nem fizet nekem albérleti díjat...

Dícséret:
Elég, ha megemlítem a fönököm hozzáállását a témához, azzal mindent elmondtam. "Ha nem vagy leszidva, az dícséret."

Hogy vagy?
Itt is illik megkérdezni, de nem kötelezö. A válasz itt se érdekel senkit. Csak rá kell vágni, hogy "Köszi jól. És te?"

Kaja:
Katasztrófa. Itt aztán tényleg nincs sok minden, amire büszke lehet az ember. De ezt vegaként nehéz megítélni. Van ugye a grillezett virsli zsömlében, a currys virsli sült krumplival vagy valami sült húsféleség káposztával. Na, erre legyél büszke... Oké, kicsit leegyszerüsítettem, van még frankfurti zöld szósz, ami nem rossz, és még néhány ehetö dolog, de egyik se olyan, amitöl eldobom az agyam. A legjobb éttermek pedig olasz, indiai, nepáli, stb. ételeket szolgálnak fel.

Ági listáján elég gyatra helyet foglalnának el a németek. De hát pont az olaszokéval ellentétes vérmérsékletük és kultúrájuk van. Nem mondom, hogy kibírhatatlanok, bár az elviselhetetlen dolgok listáját még tudnám bövíteni (folyt. köv. máskor), de azért pozitívumok is vannak (szintén folyt. köv. máskor).

Csakhogy egyet említsek, ami épp aktuális. Ha kórházban fekszik az ember, nem valószínű, hogy kirabolják, mint otthon anyut a napokban. Nyilván lehet még ennél is aljasabbnak lenni és ettöl is lentebb csúszni, de azért nehéz...