2014. aug. 29.

A kerékpár

A jó hír: végre van megint miről írni. A rossz hír: végre van megint miről írni. Semmi pánik, nincs katasztrófa, csak nyekergek egy kicsit. (Örülhettek, végre nem csak képeket töltök fel...)
Szóval, az a nyavalyás bicaj és a még nyavalyásabb időjárás (már megint - még mindig...). Nem tudom, írtam-e júni végén, hogy összehoztam egy durrdefektet a kerékpárral. Természetesen pont egy nappal azelőtt, hogy autóra váltottam volna és nyilván a táv felénél (hogy ne érje meg tolni egyik irányba se). Egy gyors helyzetfelmérés után hívtam Főnök Nr.2-t és drukkoltam, hogy aznap autózzon a munkába bicajozás helyett. Mázlim volt, pont akkor indult otthonról, begyűjtött kerékpárostól (éljen a nagy csomagtartó) és elvitt munkába. Aznap megbeszélése volt valamerre egy másik kollégával együtt, visszafelé vettek nekem egy kerékbelsőt (Mi ennek a neve magyarul?? (Már ez a kérdés is jól mutatja a hozzáértésemet...)) és még aznap délután megtanultam kereket cserélni.
Nem sok az esély arra, hogy megint egykettőre kidurran a kerék (legalábbis a munkatársaim szerint), de azért vettem egy tartalék belsőt és szerszámokat vész esetére. Ne tudjátok meg, mennyit nyomott a táskám a sok vacaktól. Azt ugye már a múltkori tankolásnál is bebizonyítottam, hogy aminek majdnem nulla az esélye, az bizony megtörténik velem = múlt héten megint leeresztett a kerék = bemutathattam, hogy tanultam meg kicserélni. Ezt természetesen lehet még fokozni is: tegnap reggel megint összehoztam a dolgot. Katival volt elintéznivalónk a városban, mikor a hátsó kerék megint kilehelte a lelkét. Már hócipőm tele volt (és majdnem szó szerint, mert itt már vagy 2 hete tél van, a meleg gyapjúpulcsijaimat hordom és a bicajozáshoz kesztyű kell (az eső is folyamatosan szakad, hogy még kellemetlenebb legyen (mostmár tényleg a Bahamákra akarok költözni (húúú, ennyi zárójelet szerintem eddig még nem tettem egy mondatba... hol is jártam?... ja igen...)))), így leparkoltam egy közeli bicajbolt mellett, ahova délutan bevittem a bűnöst megnézetni. Addig is Katit elküldtem busszal haza, én pedig kitekertem az övével munkába (oda délelőtt csak ritkán megy busz, legalább egy órát kellett volna rá várnom). Kati ugye kb. 10 cm-vel alacsonyabb, a bicaja is kicsi, olyan üléssel, aminek a magassága csak komplett szerszámkészlettel állítható, vagyis majdnem guggolásban tekertem, mint egy szorgalmas törpe. De legalább az eső nem esett, az már tényleg sok lett volna. Nem is meséltem még: különbejáratú esőfelhőm van, ami délutánonként 4 és 6 között az épület felett lebeg és rám vár. Legalábbis ez T. logikus magyarázata arra, hogy elkezd zuhogni az eső max. 5 perccel azután, hogy bicajra ültem. Már hozzám igazítja, hogy meddig dolgozik, legalább 10 perccel hamarabb megy el előttem. Ez így elég rosszul hangzik, de mégis hány ember büszkélkedhet saját esőfelhővel?? Na ugye.
Ma délután voltam a műhelyben és elhoztam a bicómat. Egy miniatűr üvegszilánk volt a hibás, amit én és a kollégák nem találtunk, pedig kerestük. Remélem, hogy ezzel letudtam az egész macerát. Már így is rajtam viccelődik az egész iroda, nem kellene még inkább adni alájuk a lovat. 

Nincsenek megjegyzések: