2013. dec. 3.

"Szőkülök"

Úgy látszik, megvan a válasz a múltkori nyekergős bejegyzésemre: nem azért vagyok mostanság lyukas agyú, mert sok a stressz (habár ez igaz) vagy mert öregszek (sajnos ez még igazabb), hanem mert a jelek szerint egyszerűen "szőkülök". Akkor is, ha a tényleges hajszínem mást bizonyít. Hogy megértsétek miről van szó, máris megírom a mai alakításomat. :-)

Bár előbb talán mentegetőzök egy picit. Szóval... tegnap este az egyik alsó szomszéd szülinapi bulit tartott. Itteni szokás szerint előre bejelentette, hogy kb. 22 óráig hangosak lesznek (aztán mennek a diszkóba), de ez végül kb. fél 1-et jelentett. Mivel aludni nem tudtam a zajtól, tévéztem, míg le nem léptek. Nos, a kialvatlanság elég jó magyarázat a bambaságomra, a Száguldó erőd című "klasszikus" pedig kiiktatta még néhány agysejtemet amellé (jobb műsor nem ment és hát a németet gyakorolni kell).

A kávénak hála délelőtt még formában voltam, aztán délután elkezdtem hozni a másik formámat. Kezdve ezzel: T. (a szobatársam munkában) a plotter és az A1/A2-es formátumú nyomtatás rejtelmeibe avatott be. Papírtekercs van benne egyes lapok helyett (mint ált. a nagy nyomtatókban...), a nyomtatás után pedig a gép vágja le a megfelelő nagyságú lapot (mint ált. a nagy nyomtatóknál...). De mielőtt ez az infó előkeveredhetett volna az agyam mélyéről, még volt időm (sajnálatos módon) a következőt kinyögni:
T: - A nyomtató a kiválasztott méretben nyomtat és aztán kilöki a tekercset.
Én: - És akkor hogy lesz levágva? Szaladsz egy ollóért és lenyiszálod?
Már azelőtt leesett, hogy baromságot beszélek, hogy láttam volna a hitetlenkedő arckifejezését, szóval nevetve kérdeztem, hogy csak nem egy hülye kérdést tettem fel éppen? A bólogatása után úgy elkapott minket a röhögés, hogy majdnem az orromon fújtam ki a sütit, amit épp lenyelni próbáltam. A tanulság: még ha ilyen fáradt is vagyok, lehetne annyi eszem, hogy lakatot teszek a számra és csak azután nyitom ki, ha 2 perc átfutási idő után is vállalhatónak tartom a közölnivalómat.
Erre még rátettem egy lapáttal, mikor hülyét csináltam mindkettőnkből. Reggel az Outlook naptárunkat nézegetve feltűnt, hogy a héten többen is mennek dokihoz, köztük T. is. Örömteli módon erre emlékeztem még délután is (mégse felejtek el mindent) és 15.20-kor rákérdeztem (állati büszkén, hogy eszembe jutott):
Én: - T., neked már hiányzónak kellene lenned, nem?
T: - Miért?
Én: - Nem orvoshoz kell menned?
T: - De, szemészhez, miért?
Én: - A naptárban az áll, hogy már nem vagy itt. Mikor kell indulnod?
T: - 15-kor, negyedre kell ott lennem.
Én: - Azt már nem éred el...
T: - A francba!! Nem hiszem el, hogy elfelejtettem. Hogy nem néztem rá a telefonomra!?! Most mit csinálok?!?!... Mindjárt felhívom őket és megkérdezem, jó-e, ha csak háromnegyed körül érek oda.
Gyorsan oda is telefonált és az asszisztensnő kedvesen felvilágosította, hogy semmi gond, nem kell nagyon sietnie, mivel másnapra van időpontja. Addigra valószínűleg sikerülni fog rohanás nélkül is odaérni. :-) Holnap biztos jól kinevetik szegényt. Nekem pedig akkor esett le, hogy ma még nem holnap van, pedig egész nap abban a hitben éltem. Még nagyobb röhögés... Az az egyetlen vigasztaló az egészben, hogy T.-nak is csak a telefon után esett le, hogy holnap kell mennie (pedig jobban kellene tudnia, mint nekem - főleg hogy én nem is tudom), vagyis nem csak én vagyok bamba. Mindenesetre ezek után a nap maradék részében mindent extra lassan és többször mondott el (mint a hülye gyereknek szokás), nagybetűkkel írt emlékeztetőt küldött arról, hogy ma bizony kedd van és hazaindulás előtt lecsekkolta, tudom-e még, hogy hol lakok. :-)

Most pedig uzsgyi az ágyba, nehogy megismételjem holnap (szerdán!!!) is a mai produkciómat.

Update: 
Ma reggel viccesen rászóltam T.-ra, hogy aztán nehogy elfelejtsen orvoshoz menni, közben az orrom alatt röhögtem. Mire lesújtóan rám nézett és közölte: "Csak két szót mondok: nyomtató... papírtekercs..." 

Nincsenek megjegyzések: