2009. nov. 16.

Influenza

Volt egy kis kihagyás a blogban: sikeresen lebetegedtem. A család influenzás volt és persze elkaptam, jól le is vert a lábamról. Nem tudom, mikor volt utoljára influenzám, vagy ilyen magas lázam, de nem mostanában. Meglepetésként is ért, hogy most elkaptam. Szóval pocsékul voltam, főleg kedden és még mindig kehelek, mint egy szamár. Nem sokat segített, hogy nem volt fűtés és meleg víz, így 2 nappal korábban átjöttem a következő farmra. A ház itt is baromi hideg, de most begyújtották a kandallót és az fűti a radiátorok vezetékeit is. Nem mondom, hogy nyári idő lett bent, de elviselhető (bár fel vagyok öltözve, mint aki a tundrára készül) és legalább van meleg víz. Az itteniek is rendesek, bár a köhögésem picit megriasztotta őket. Van még egy svéd nő (Gunilla) velünk, ő kedden fog elmenni.
Elég érdekes itt, mivel az angoljuk nem túl jó. Kicsit Activity-hez hasonlítanak a beszélgetések: van körülírás, mutogatás, még rajzolás is. :-) Ráadásul a pasi, Massimo a fejébe vette, hogy a bortól és a diólikőrtől fog elmúlni a köhögésem. Folyamatosan töltené belém a piát, ha nem tiltakoznék. Mondjuk neki nem is okoz gondot az ivás, a bort olyan simán issza, mint én a vizet, még a szeme se rebben közben. És nem árt meg neki. :-)
Újabb érdekesség vezetés téren: beláthatatlan kanyarba simán bemennek nagy sebességgel, csak előtte dudálnak egyet, hogy: Vigyázz, jövök! Ha semmi válasz, nyugodtan mennek tovább, ha jön a duda-válasz: Vigyázz, én is!, akkor lassítanak. :-)
Ma délután munka után megnéztük Casertában a kastély kertjét. Rosának dolga volt arra és míg azt intézte, mi sétáltunk egyet. Gyönyörű a park és nagy, lejártuk a lábunkat is.

1 megjegyzés:

sudve írta...

Lehet, hogy ott nyaltad be a h1n1-et? Vigyázz magadra...